Autodafé – Példátlan, nyilvános kivégzés zajlik a Munkácsy-díjban részesült Vészabó Noémi ellen

„Vészabó Noémi festőművész Munkácsy-díja kapcsán élesen rajzolódnak ki a frontvonalak. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjaként van némi rálátásom a sajátos magyar kultúrkampfra. Ezúttal kitüntetési gyakorlata miatt támadják a kormányt, amely láthatólag defenzív a kulturális területen – gondoljunk csak a legutóbbi esetre, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen történtekre. Most pedig a Széchenyi-, a Kossuth-, és a Munkácsy-díj az apropó. Mindig is a legkényesebb terület volt a kultúra; soha nem irigyeltem a tárcavezetőket, akiknek láthatatlan, erős érdekcsoportokkal és a múltból itt ragadt zárványokkal kell küzdeniük. A politikusokra amúgy is lőnek, ám most példátlan dolog történt: igazságmorzsák közé rejtett hazugságokkal média-atombombát dobtak egy védtelen festőnőre. Aki pedig megvédi, az is azonnal tehetségtelen, de minimum fasiszta/rasszista/homofób lesz és karrierjének annyi. Nem véletlen, hogy két Kossuth-díjas támogató is elszelelt ijedtében… Megértem őket. Két másik korábbi mentor (mindkettő Kossuth-díjas bölény, egyikük Nemzet művésze is) már nem állhat ki támogatottjuk mellett. Kő Pál szobrászművész – így jellemezte Vészabó Noémit: hihetetlenül jó kézzel fest-rajzol, művei kiállják az idő próbáját. Ő csak tudta.

Engem is ért támadás – megszólítottak. Utolsó gazember lennék, ha nem védeném meg Vészabó Noémit. De nem azért védem, mert éveken keresztül társa voltam, hanem azért, mert meggyőződésem, hogy megérdemelte a kitüntetést. Különleges művész, aki az elmúlt évtizedekben egyedi mesevilágot teremtett. Színeset, talán nagyon is. Kritikusai legyintettek: a sok szín miatt giccs – de Olaszországban pont emiatt imádják munkáit. A 2021-es XIII. Firenzei Bienálén kiállított képeivel kezdődött a külföldi sikerszéria amely tart ma is. Lehet utánozni, mindenki előtt szabad a pálya.

Nézzük Vészabó vétkeit! Naiv módon nem leplezte nemzeti érzelmeit. Súlyos bűn! Volt férje rendezte Az Elment az öszöd című filmszatírát. Követ rá! Évekkel ezelőtt kérésemre megfestette kedvenc témáimat: a tangózókat és a balerinákat. (A képek ma is birtokomban vannak) Attila fia, (aki történetesen Farkas névre hallgat) arra kérte, hogy a telefonján lévő farkast fesse meg neki – megtette. Testvéröccse a Mona Lisát kérte – hát festett neki is játszásiból, ajándékként egyet. Nahát! Ennyit a plágium-vádakról…

Igen, ezek főbenjáró bűnök. De Noémi legnagyobb hibája az volt, hogy nem vette észre: időközben közszereplő lett, nem készített magáról hivatalos oldalt, életművét összefoglaló netes portfóliót, amelyben nem szerepelnek a fiatalkori vázlatok, a játékos gyakorlatok. Anyaga lett volna bőven – legalább félszáz erős alkotás, három évtized ötven tárlatának esszenciája. Amikor márciusban ráirányult a figyelem elfelejtette, hogy védtelenül hagyta privát FB-oldalát, amelyre önfeledt gyerekként tett fel bármit, válogatás nélkül. Több, mint hiba… Ebből tallóztak a vérbírák.

Nézzük, kik is ők! Bánki Ákos absztrakt festő, aki tavaly járta ki magának a Munkácsy-díjat és így már nekieshet a kormányzatnak. Főleg, hogy közelednek a választások… Hátha leváltják a csúnya kormányt, ideje tehát elhatárolódni. Aztán itt van egy szürke és eleddig ismeretlen grafikusnő, Krnács Ágota, egy amazonba oltott Robespierre, aki reménytelenül ácsingózik állami művészeti díjra. Ez a vágy valószínűleg az is marad, ugyanis a vérgőzös hölgy életművének csúcsa a lenti festmény, melynek középpontjában fallosz és női(?) nemi szerv látható. Igen, ennyire futotta talentumából, ugyanakkor a hölgy hosszú évek óta érdemtelenül trónol egy szuper, panorámás műteremlakásban. Ki tudja, hogy intézte el… Rajzolni alig tud, de merényelni és írásban hazudni annál inkább: ő indított petíciót Vészabó Noémi ellen. Mindez mindenféleképpen becsületsértő kategória, de inkább több is annál. A csata újabb fordulataként mások azért indítottak petíciót, hogy valaki végre elégítse ki az akciójával ismertséget szerzett Krnács Ágota művésznőt… Talán akkor nem pingál ennyire gusztustalan képeket.

Mivégre ez az egész harc? Mondjuk ki: a Munkácsy-díjjal pénz, művész-életjáradék, jövőkép, kiállítási lehetőségek, ösztöndíj, kedvezményes költségű műteremlakás is járhat! Aki megkapja, az már művész marad, míg él, és azután is. Igen, ez a tét. Nem véletlen, hogy a képzőművészeti élet legbelső köreibe nem engednek be körön kívülről kopogtatókat. Nem és nem. Az informális hatalom nehezen adja bástyáit.

A Vészabó Noémit gyalázók köréhez lelkesen csatlakozott a kádári kor hatalmát vesztett ítésznője, Csáki Judit, aki nem tudja elviselni, hogy már nem dönthet életről s halálról. Beállt az farkasokkal együtt üvöltők sorába, hogy bemártsa pennáját a kínhalálra ítéltbe. Egy inkább liberális nézeteiről mint munkáiról ismert filmrendező pályatársam, a gonosz kormány által csak három filmmel megajándékozott Fligeauf Bence is jajongani kezdett – egyéb produkció híján ezzel igyekszik felhívni magára a figyelmet. Hiába, közelednek a választások, időben kell jópontokat szerezni a vágyott tiszás kormánynál. Rossz hírem van számukra: nincs esélyük. Bírják már ki egy kis ideig, mondjuk 2030-ig vagy még tovább.

Az eset kapcsán lemondott a teljes Munkácsy-díj bizottság. Helyesen tették, ugyanis félreértettek valamit. Azt hitték, ők a királycsinálók. Nem, nem ők adják a díjakat, csupán meghallgatják a véleményüket. Most így sikerült, semmi baj, ízlésük legközelebb talán találkozik a miniszterével. Vagy nem. Addig is alkossanak nyugodtan. Mint ahogy fesse tovább érzelmekben és színekben gazdag képeit Vészabó is, akinek kitüntetését semmi és senki nem fenyegeti a fészbuk-vitézeken kívül. Jó hír viszont, hogy az ízlések változnak. Ami néhány évszázaddal ezelőtt csúnya volt – ma már szép, ami érthetetlennek tűnt a XX. század elején az ma már közérthető klasszikus. Sok régen giccsnek kikiáltott festményért aukciókon licitálnak és így tovább. Egyébként ha a széles közvélemény látná-tudná, hogy az általuk eltartott képzős-elit miféle brutális képeket fest és milyen jól megél belőlük! – vasvillával kergetné el művészeit. Persze lehetséges, hogy a mai absztrakt rémálmok is egyszer majd alapművek lesznek. Talán. Petőfi gondolatával élve: az idő eldönti majd, mi igaz. Ízlések és pofonok.

Hogy mindezt az olvasók is megítélhessék, vizsgáljunk meg két műalkotást. Az egyik a vízuális kultúrán őrködő Krnács Ágota bekeretezett vágyálma, a másik Vészabó Noémi munkája. Lehet választani!”

Nyitókép: Facebook